2020. március. 31, kedd
Árpád napja van.
 
Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek | Rólunk | Elérhetőségünk | Youtube csatornánk |
 
Jubiláló jégkorong kupa

 
 
2020-02-18 07:57:35 |
 
 
Tizedik alkalommal adott otthont a műjégpálya a Morotva Ligeti Jégkorong Kupának. A jubileumi programot ebben az évben is magas színvonalú, sportszerű és jó hangulatú versennyel tisztelték meg a résztvevő csapatok.


 


 

A február 8-ai alkalmat városunk polgármesterének szavai nyitották.
A komoly hagyományokra visszatekintő jégkorong kupa idén is nemzetközi volt, hiszen két együttes érkezett Erdélyből, Csíkszereda és Csíkcsicsó településekről. Mellettük Makó, Derecske, valamint Püspökladány érkezett a tornára, így – a berettyóújfalui játékosokkal együtt – összesen hat csapat mérte össze tudását és erejét.
A csíkszeredaiak egy nagy meglepetéssel is készültek erre a napra.
Az idei versenyen is Vincze Dániel fújta a sípot. A játékvezető a hazai utánpótlásmeccseken kívül a magyar élvonalbeli jégkorongbajnokságban, az Erste Ligában és a Szlovák Extraligában vezet mérkőzéseket, valamint nemzetközi szinten is közreműködik.
Az egymást követő mérkőzések során az eredmény csak másodlagos volt. Míg a jégen adrenalintól túlfűtötten egymással küzdöttek a hokisok, a meccs után már együtt énekelve, tapsolva, hangosan szurkolva biztatták a palánk mellől a többi csapat játékosait. A góloknak, cseleknek, a látványos megmozdulásoknak, a játék szépségének, a közösen eltöltött időnek örültek a résztvevők.
A 2020-as jégkorong kupán az aktuális forma döntött az első négy csapat között. A többiek sem vallottak szégyent a jégen, magas színvonalú játék zajlott az összes találkozón.
A tizenöt mérkőzésen a játékosok összesen 118-szor találtak a kapuba. A torna hatodik helyén Csíkcsicsó együttese végzett, az ötödik Makó csapata lett. Derecske és Püspökladány azonos pontszámmal fejezte be a kupát, és mivel az egymás elleni eredmény rangsorolt, így a derecskeiek zártak a harmadik helyen. Hat ponttal Berettyóújfalu együttese ezüstérmet szerzett, míg az első helyen – tíz ponttal – a csíkszeredaiak végeztek. Minden gárda oklevéllel és éremmel gazdagodott. 
 
A legjobb góllövőket is jutalmazták. Az első helyezett a csíkszeredai Kopacz Zsolt, második a püspökladányi csapatot erősítő Jakab Levente, harmadik a berettyóújfalui együttesben játszó Kari Csaba lett. 
A X. Morotva Ligeti Jégkorong Kupa tehát a Csíkszereda győzelmével ért véget, így ők birtokolhatják a következő tornáig a Székely-Magyar vándorkupát.
 


 
Címkék:



 
Megosztás:

Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz  

 
Hozzászólás:



 
 
Makk Kálmán Mozi                       

 
Bihari Hírlap
legfrissebb száma

Bihari Hírlap legfrissebb száma

Eseménynaptár
ESEMÉNYNAPTÁR                                                                 

 <<   2020 március   >> 
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

 
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ                                               MÉDIAAJÁNLAT                                               JOGI NYILATKOZAT | TECHNIKAI AJÁNLÁS