Március közepén kármegelőzési munkák kezdődtek a kultúrház bástyájának torony részén, melyet az előzetes statikai vizsgálatok indokoltak. A munka folyamán teljesen lebontották a mennyezeti részt, azzal a céllal, hogy láthatóvá váljanak a tartó gerendák.
A helyreállítás folyamán a kör alaprajzú saroktornyot körülvevő erkélyt is felújítják. Jelenleg a hivatalos statikai vélemény elkészítése folyik, ezt követheti a tényleges munka. A különlegesen szép középületet egyébként 1927-ben avatták fel, mely Leventeházként működött. Később, 1945-től a városi művelődési központ kapott helyet falai között. A mostani munkák májusba készülhetnek el, melyet egy újabb újjáépítés követhet, hiszen Berettyóújfalu Önkormányzata újabb városközpont rehabilitációs pályázatának egyik fontos eleme a kultúrház teljes felújítása.