Szeptember elejétől várja a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Berettyóújfalui Csoda-Vár Általános és Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskolája a speciális igényű gyermekeket a Tardy utca 8. szám alatt. A 144 millió forintból felújított épületben helyet kapó intézmény ünnepélyes megnyitójára november 13-án került sor.
Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében úgy fogalmazott, az intézmény megnyitásával a fejlesztés csodavárának egy újabb bástyája épülhetett meg Berettyóújfaluban.
Bíróné Sándor Csilla, a Református EGYMI Debreceni Tagintézményének igazgatóhelytettese, a berettyóújfalui telephelyért felelős vezetője köszöntőjében kiemelte, több éves álma válik valóra a helyi szakembereknek, illetve az általuk ellátott, gondozott családoknak azzal, hogy a korai fejlesztő központ és gyógypedagógiai óvoda tevékenységének folytatásaként a gyógypedagógiai iskola is megnyitotta kapuit Berettyóújfaluban.
Muraközi István köszöntőbeszédében egy Bibliai idézettel méltatta az intézményben folyó munkát: „amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek azt.”, majd hozzátette, úgy véli: ha egy település igazi otthona akar lenni az ott élőknek, akkor odafordul azokhoz is, akik problémával küzdenek.
Siteri Erika, a Református EGYMI főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hivatásuk és céljuk ebben az iskolában is egyértelmű: igyekeznek olyan elfogadó, támogató és inspiráló környezetet teremteni, ahol a gyermekek a segítségükkel kibontakoztathatják képességeiket; ebben a közegben egyenlő esélyt kapnak ahhoz, hogy sikerrel, méltósággal és biztonsággal fejlődhessenek.
A beruházás részleteivel kapcsolatban Kovács Szilvia, a Református EGYMI gazdasági igazgatója adott tájékoztatást, melynek során elmondta, 2023 októberében kezdték el tervezni a speciális iskola létrehozását, a törvényi előírásoknak való teljes megfeleléshez jelentős belső átalakításokra volt szükség. A munkálatok nagy részét a református EGYMI karbantartó csapata végezte, ám a nem várt műszaki problémák miatt azonban elhúzódott ez a folyamat, és külső építési vállalkozók segítségét is igénybe kellett venniük, ezek által a költségek is megnövekedtek. Az épület nem csak belső átalakításon esett át, hanem a fűtés rendszer korszerűsítése, ajtók, ablakok cseréje, és az épület szigetelése is részét képezte a munkálatoknak, amelyeknek összértéke a közel 4 millió forintos tervezési díjon felül 144 millió forintba került, míg a berendezési tárgyakra fordított költségek elérték a 13 millió forintot. A beruházási költségeket teljes egészében a Református EGYMI saját költségvetéséből fedezte.
Az újonnan megnyitott intézmény működésével a sérült és halmozottan sérült gyermekek ellátása 0-23 éves korig lesz biztosítva városunkban.