A Körömvirág együttes által tartott rendhagyó irodalomórával vette kezdetét a magyar kultúra ünnepe alkalmából szervezett rendezvénysorozat városunkban.
A helyi általános iskolák 6. és 7. osztályos tanulói a háromtagú formáció „Szóljon, aki látta!” című, biharországi költők megzenésített verseiből összeállított műsorát tekintették és hallgatták meg a művelődési ház színháztermében.
A január 16-ai alkalmon olyan költők szerzeményei csendültek fel a Körömvirág együttes előadásában, mint például Nadányi Zoltán, Sinka István, Miklós Jutka, Erdélyi József, vagy az interjúban is elhangzó József Attila és Ady Endre.
A magyar kultúra napját Berettyóújfalu ebben az évben is közösen ünnepli Nagyváraddal, Debrecennel és Margittával, a programsorozat városunkban január 24-éig tart.