Immár hét éves hagyományát követve szervezte meg a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum a „BSZC Csillagai” díjátadóját június 12-én.
A Bessenyei György Technikum Kultúrtermében megtartott rendezvényen ezúttal is az intézmények legeredményesebb diákjai és felkészítő tanáraik kerültek a figyelem középpontjába, az alkalom azonban most a Szakképzési Centrum fennállásának tízéves évfordulójának megünneplésére is méltó alkalmat teremtett.
A rendezvényt Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a szakképzés ma a kormány egyik stratégiai prioritása, hiszen a technológiai fejlődés gyors üteme világszerte – így Magyarországon is – egyre inkább megköveteli a magasan képzett, gyakorlati tudással rendelkező munkaerőt. Mint mondta, sok fiatal számára Debrecen kínál vonzó lehetőségeket, ezért képviselőként azon dolgozik a városvezetéssel együtt, hogy Berettyóújfalu még élhetőbbé váljon, és hosszú távon is megtartó erőt képviseljen a fiatalok számára. Ebben pedig – véleménye szerint – kulcsszerepet játszik a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum, amely a Bihari térség megerősödésének és jövőbeli fejlődésének egyik legfontosabb alappillére lehet.
Berettyóújfalu egy élhető várost, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum pedig olyan tudást adhat a fiatalok kezébe, amellyel biztos megélhetést teremthetnek maguknak. – fogalmazott köszöntőjében Muraközi István polgármester. Hozzátette: Debrecen gazdasági és ipari fejlődése kétségtelenül vonzó lehetőség a fiatalok szemében, ezzel azonban Berettyóújfalu nem tud versenyre kelni. Sokkal inkább arra kell törekedni, hogy a javuló közlekedési adottságokat kihasználva elő- vagy kertvárosként is olyan jövőképet kínáljunk, amely hosszú távon is vonzó perspektívát jelent a fiatalok számára.
„Pelyhéné Bartha Irén, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum főigazgatója beszédében arra világított rá, hogy a tanév során elért eredmények jól mutatják: a szakképzés ma már messze túlmutat az elméleti és gyakorlati tudás átadásán. A cél, hogy a fiatalok olyan ismereteket, készségeket és kompetenciákat szerezzenek, amelyek valódi segítséget jelentenek a munkaerőpiaci beilleszkedéshez, és biztos alapot adnak a munkával töltött életszakaszba való sikeres belépéshez is.
A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum intézményeiben tanuló fiatalok közül ezúttal 87-en vehettek át elismerést a 2024/2025-ös tanévben elért kiemelkedő tanulmányi vagy sporteredményeikért, melyeket Pelyhéné Bartha Irén főigazgató, Papp Gábor kancellár, Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és Muraközi István polgármester adták át.
A díjazottak közül 74-en főigazgatói dicséretben részesültek, míg 13 diák példamutató teljesítményéért, hozzáállásáért és inspiráló magatartásáért külön elismerésként egy-egy mobiltelefont is kapott az oklevél mellé.
A Delta Systems Kft. támogatásával megvalósuló rendezvényen a diákok mellett az intézmények megbízható duális partnerei, valamint a szakképzésben kiemelkedő munkát végző oktatók is elismerésben részesültek.