A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum és a fenntartásában lévő tíz szakképző intézmény idén ismét Berettyóújfaluba, a Kabos Endre Városi Sportcsarnokba hívta meg nagyszabású pályaválasztási rendezvényére a megye általános iskoláinak 7. és 8. évfolyamos tanulóit.
A programot ezúttal is Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki arra biztatta a fiatalokat, hogy olyan pályát válasszanak, amely képességeikhez és szemléletükhöz leginkább illeszkedik.
Ezt követően Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei közgyűlés elnöke emelte ki a pályamódosítás lehetőségét és a duális képzés fontosságát, míg Muraközi István polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Berettyóújfalu különféle támogatásokkal – például lakhatási segítséggel – segíti azokat a fiatalokat, akik a tanulmányaik befejeztével is a városban képzelik el a jövőjüket.
Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója arra mutatott rá, hogy a fenntartásukban működő kollégiumok második otthonként nyújthatnak biztonságos és befogadó környezetet a távolabbról érkező diákok számára, míg Pelyhéné Bartha Irén, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum főigazgatója a szakképzés felértékelődésére hívta fel a figyelmet, és arra bíztatta a pályaválasztás előtt álló tanulókat, igyekezzenek minél több információt összeszedni a sikeres döntés meghozatalához.
Ennek megkönnyítésére az idén rekord számú, 1600 érdeklődő diákot színes, játékos és gyakran interaktív feladatokkal várták az iskolák saját standjaiknál, miközben a színpadon az Erasmus+ programról és a görögországi szakmai gyakorlatokról szóló kisfilmet, valamint iskola- és szakmabemutató bejátszásokat, illetve színvonalas produkciókat láthattak a látogatók.
A pályaválasztás előtt állókat az udvaron is változatos programok várták: a Bihar-Express Kft. mezőgazdasági gépe mellett a BMW és a Volvo járműveivel, lovasrendőrökkel, katonákkal, sőt még nádtetőfedő mesterekkel is találkozhattak az érdeklődők. Emellett kipróbálhatták a teqballt, és megkóstolhatták a látványpékség frissen sült kenyérlángosát is.
A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum pályaválasztási kiállításának fő célja volt, hogy segítse a fiatalokat abban, hogy megtalálják azt a szakmát, amelyben el tudják képzelni magukat felnőttként, a szervezők meglátása szerint pedig a rendezvényt övező, egyre növekvő érdeklődés azt mutatja, egyre többen felismerik: a jövő a szakképzésben rejlik, és a jól képzett szakemberekre mindig szükség lesz.