A felvidéki származású Zolcer János látogatott el városunkba, és tartott két előadást is november 5-én.
Az író, valamint televíziós producer előbb a Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikumban tartott motivációs történelemórát a 11. A osztálynak „Hogyan lehet a parasztfiúból király?” címmel. Európa- és Amerika-szerte már rengeteget tartott, a berettyóújfalui volt Zolcer Jánosnak körülbelül a 300. motivációs történelemórája.
Zolcer János a Bihari Polgári Esték programsorozat vendége is volt november első szerdáján. A művelődési ház Erdélyi Gábor termében megtartott előadáson, mellyel már több mint 1.000 helyen járt, az író „Gorbacsov és Csernobil titkai”, illetve „XX. század: 100 év – 100 esemény – 100 film” című könyveit ismerhette meg a nagyérdemű.
Zolcer János hozzátette: számtalan olyan élménye van, amit még nem osztott meg a publikummal, ezért a jövőben is várható a nevével fémjelzett kötetek megjelenése.