Hudák Attila helytörténet-kutató könyvbemutatója nyitotta meg városunkban a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozatot Január 19-én a Nadányi Zoltán Művelődési Házban.
A megnyitón Lisztes Éva, az intézmény vezetője idézte fel a 2001. január 22-én Nagyváraddal közösen útjára indított kezdeményezést, amely huszonöt év alatt Debrecen és Margitta bevonásával a magyar kultúrát éltető, több mint kétszáz alkalmat felölelő rendezvénysorozattá bővült.
Az egybegyűlteket Bónácz János alpolgármester is köszöntötte, aki hangsúlyozta: a magyar kultúra ünneplése nem csupán egy rövid időszakhoz kötődik, hanem egész éves közös feladat, és arra buzdította a jelenlévőket, hogy minél több ehhez hasonló kulturális rendezvénynek legyenek a részesei.
A rendezvénysorozat szellemiségéhez illeszkedve a könyvbemutató Hudák Attila több éve zajló helytörténeti munkáját állította középpontba, aki 2019 óta jelenteti meg a helyi múlt érdekességeit
bemutató, egymásra épülő kiadványait, amelyeket kezdetben füzet formájában, majd később könyvként tárt az érdeklődők elé. A most bemutatott, Válogatások Berettyóújfalu helytörténetéből címet viselő kötet ennek a sorozatnak a nyolcadik, azaz záró darabja, amelyben korábban már érintett kutatási témák új megközelítései és eddig fel nem dolgozott új elemek egyaránt helyet kaptak.
A kötet szerves részét képezi egy, a Bihari Múzeumban őrzött, 1929-re datálható térkép, amely Berettyóújfalu egykori, öt kerületre tagolt szerkezetét mutatja be. A térkép alapján kirajzolódó fontos középületek, ipari létesítmények és az egyes városrészek eltérő funkciói fényképes illusztrációkkal kerültek a kötetben bemutatásra.
A város egykori szerkezetét és meghatározó épületeit bemutató fejezetek mellett a kötet Berettyóújfalu egyik legősibb és legrejtélyesebb emlékével, a Csonkatoronnyal is foglalkozik. A szerző ebben a részben többek között a toronyhoz kapcsolódó ismert adatokat, korábbi feljegyzéseket és különböző értelmezéseket gyűjtötte egybe.
A könyvbemutatón Hudák Attilával Csarkó Imre történész beszélgetett, az érdeklődők pedig a most megjelent kötet tartalma mellett a szerző eddigi helytörténeti munkáiba is betekintést kaptak. Hudák Attila elmondta, hogy bár a kiadványsorozatot lezártnak tekinti, nem zárja ki további, hasonló tematikájú művek megjelentetését, a közeljövőben azonban elsősorban a helytörténeti filmek készítésére kíván nagyobb hangsúlyt fektetni.