Remek kikapcsolódást nyújtó programok vártak minden korosztályt a Bajnóca Néptánc Egyesület által szervezett Szíven Talál Fesztiválon február 14-én.
A művelődési házban megtartott eseményt, melynek fővédnöke Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő volt, gyermekeknek szóló, játékos, ugróiskolás alapmotívumokat felvonultató táncház nyitotta. Ezt népi mondókás foglalkozás követte J. Kovács Judit Kerekítő mondókás könyvsorozatának ölbeli játékai és mondókái nyomán. A legkisebbeknek és szüleiknek szóló foglalkozás segíti a veszélytelen korai kötődést, valamint erősíti az érzelmi biztonságot.
A nyíregyházi Vándor Mese Társulat bábszínházi produkció keretében adta elő a „Peti kis manói” című történetet, a Na-Ko-Ma Banda pedig rendkívül érdekes hangszerbemutatóval készült az érdeklődőknek. A többnyire családcentrikus bemutatókat tartó formáció számára nagy megtiszteltetés volt részt venni a Szíven Talál Fesztiválon.
A hangszerbemutató után a Flaska Banda adott koncertet, melynek célja, hogy minél szélesebb körben próbálja eljuttatni az emberekhez a népzenét. A 2013-ban alakult formáció négy vonósból, egy cimbalmosból, egy fúvósból és egy énekesből áll, a tagok konzervatóriumot vagy akadémiát végzett zenészek, akik az aktív muzsikálás mellett tanítják is a népzenét. Alázattal nyúlnak hangszereikhez, dalaikat fiatalos lendülettel adják elő, zenéjüket hallgatva a tiszta csengés, a hiteles autentikus muzsikálás jut eszünkbe. A rakamazi együttes a koncerten kívül táncházat is tartott a Bajnóca Néptánc Egyesülettel közösen.
Meghívást kapott a Szíven Talál Fesztiválra az a Szerelemvonat zenekar is, melynek fellépésein Demjén Ferenc legnagyobb slágerei hangzanak el.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult eseményt kísérőprogramként a Bihari Népművészeti Egyesület kézműves foglalkozásai mellett arcfestés, valamint Gyuri bohóc színesítette, aki lufiból hajtogatott klassz dolgaival lenyűgözte a gyerekeket.
Az első alkalommal megtartott Szíven Talál Fesztivált P.Y.F.U. koncertje zárta. A 2025-ös Megasztár harmadik helyezettje városunkban is elérte célját: zenéjén keresztül valódi energiát és életigenlést közvetített a hallgatói felé, így inspirálva őket.