Az idei Orbán Balázs Emléknapokhoz kapcsolódva testvérvárosi megállapodással erősítette meg kapcsolatát Berettyóújfalu, Felsőboldogfalva és Székelylengyelfalva.
A megállapodás egy közel két évtizedes együttműködés eredménye, amely még 2008-ban indult egy könyvbemutatóval. Azóta a településeken élő magyar közösségek kapcsolata folyamatosan mélyült, amit március hatodikán a berettyóújfalui polgármesteri hivatal kabinetirodájában az önkormányzatok hivatalos formába is öntöttek.
Az évek alatt kiépült kapcsolat jelentőségéről szólt Felsőboldogfalva polgármestere is, aki az idáig vezető úttal kapcsolatban elmondta, hogy a megállapodást Romániában egy többlépcsős engedélyezési folyamat előzte meg, majd nyilatkozatában a határon átívelő barátságok, az egymás iránti nyitottság és a közösség erejének fontosságát hangsúlyozta.
A közösség erejéről szóló gondolatokat követően a közös út fontosabb állomásait és az együttműködés meghatározó pillanatait idézte fel Székelylengyelfalva képviseletében Bálint Domokos, aki az Orbán Balázs Alapítvány elnökeként aktív szereplője is volt ezeknek az eseményeknek.
Az eseményen Muraközi István kiemelte, hogy véleménye szerint a települések közötti kapcsolat már egyre inkább intézményi szinten működik. Az oktatási intézmények és a diákok fokozatos bekapcsolódásával pedig Orbán Balázs emlékének ápolása továbbra is fontos része marad az együttműködésnek.