Rendkívüli testületi ülésen hozott fontos döntéseket városunk képviselő testülete március 19-én.
Rendkívüli testületi ülésen hozott fontos döntéseket városunk képviselő testülete március 19-én.
A közművelődési feladatok ellátására megállapodást kötött az önkormányzat a Bihari Népművészeti Egyesülettel, valamint a Fúvószenekarért Alapítvánnyal.
Elfogadta a grémium a Berettyó Art Mozi névváltoztatását is. Eszerint a családdal egyeztetve, május 23-án, a város napján, az alapító Makk Kálmán nevét veszi fel. Az ünnepélyes átadón és névadón jelen lesz Makk Károly is, az alapító fia.
Muraközi István polgármester bejelentette még, hogy az önkormányzat csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, melynek keretében március 31-én 21,30 és 22,30 között kikapcsolják a közvilágítást a városban, ráirányítva a figyelmet a fogyó energiára.