Új képviselő vehette át megbízó levelét a június 19-én megtartott rendkívüli ülés kezdetén. A választási bizottság elnöke ismertette azt a határozatot, mely szerint a törvényi előírásoknak való megfelelés okán az önkormányzati képviselői mandátumáról lemondott Vitányi István helyére ki kerül be a képviselő testületbe.
A képviselői megbízó levél átvételét a hagyományos képviselői eskü tétel követte. Elfogadták azt a határozatot, mely szerint Kovács Zoltán képviselőként a jövőben a város ügyrendi és közrendvédelmi bizottság munkájában vesz részt. Ugyancsak egybehangzó igennel támogatták az Ő korábbi külsős bizottsági helyére, a Humánpolitikai Bizottságba, a Fidesz-Kdnp jelöltjét Csörszné Bagdi Ildikót. Fotó: Nyírő Gizella