2020. október. 24, szombat
Salamon napja van.
 
Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek | Rólunk | Elérhetőségünk | Youtube csatornánk |
 
Nyitott Templomok Napja

 
 
2020-09-16 11:53:13 |
 
 
A XIV. Ars Sacra Fesztivál idén is a Nyitott Templomok Napjával vette kezdetét szeptember 12-én. Berettyóújfaluban és Berettyószentmártonban a református és a római katolikus templomok történetével, közösségi életével, fejlesztésével ismerkedhetett meg az a közel negyven érdeklődő, aki regisztrált a programra.


 


 

Az országos fesztivál célja felszínre hozni az európai kultúra zsidó-keresztény gyökereit, a kultúra mélyén nyugvó szakralitást a művészet majd minden ágában, elősegítve a lelkek felemelkedését és spirituális egységét.
 
A templomjárás a berettyóújfalui katolikus templomtól indult, melynek történetét, közösségi életét és felújításait Rákóczi Jenő mutatta be. A plébános elmondta, a templom alapkövét 1904. július 6-án tették le, az épület ünnepélyes megáldását 1905 novemberével tartották. 1905. november 21-től – Berettyószentmárton helyett – a berettyóújfalui templom lett az anyaegyház, a továbbiakban itt hangzott el minden nap szentmise. A főleg betonból és téglából épült templom főhomlokzata nyugatnak néz, így a templom keletelve van, azaz szentélye a régi keresztény szokás szerint keletnek van fordítva.
A berettyóújfalui református templomról a főtéri Rendezvényház előtt – Majláth József lelkipásztor távollétében – Kállai Irén beszélt. Az épületet – a jelenleg is zajló felújítási munkálatok miatt – csak kívülről nézhették meg a résztvevők, akik ennek ellenére is sok érdekes dolgot tudtak meg a templomról a Berettyó Kulturális Központ igazgatójának köszönhetően. Elhangzott, a Berettyóújfalui Református Egyháznak fennállása óta három temploma volt. A jelenlegi, késő barokk stílusú épület 1805 és 1808 között, közadakozásból épült, nyugat-kelet tájolású, félkör alakban végződik.
A berettyószentmártoni református templom történetét, fejlesztéseit Nagyné Bakó Katalin ismertette. A lelkipásztor beszámolójából kiderült, a késő barokk stílusú épületet Síp György 1787-ben építette, míg tornyát 1811-ben kezdték el készíteni. A torony a II. világháború idején megsérült, melyet 1948-ban állítottak helyre. Nagyné Bakó Katalin – a történelmi ismertető mellett – szólt a nyári időszakban megtartott templomkerti alkalmaikról és azokról a programokról, melyek által szeretnék elérni a különböző korú és élethelyzetben élőket.
A berettyószentmártoni katolikus templomról Rákóczi Jenőtől tudhattak meg érdekességeket a jelenlévők. A mai templom alapkövét 1817. augusztus 25-én helyezték el, az épületet 1818. május végén szentelték fel. Stílusa nem határozható meg, leginkább késő parasztbarokk jegyeket visel. Berendezése jobbára klasszicista stílusú, s a kor, amelyben épült, szintén a klasszicizmus időszaka volt. Három – a katolikus valláshoz köthető – kereszt található ma Berettyószentmártonban, egy a templom előtt, kettő pedig a köztemetőben.
 
Az orgona egy névtelen adományozónak köszönhetően szólalhatott meg ismét, a hangszer felújításához Karancsi Lajos és Vincze István nyújtott segítséget. A Nyitott Templomok Napja – a berettyószentmártoni katolikus templom kertjében – az egyházközségek közös szeretetvendégségével ért véget.
 


 
Címkék:



 
Megosztás:

Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz  

 
Hozzászólás:



 
 
Makk Kálmán Mozi                       

 
Bihari Hírlap
legfrissebb száma

Bihari Hírlap legfrissebb száma

Eseménynaptár
ESEMÉNYNAPTÁR                                                                 

 <<   2020 október   >> 
H K Sz Cs P Sz V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

 
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ                                               MÉDIAAJÁNLAT                                               JOGI NYILATKOZAT | TECHNIKAI AJÁNLÁS