BerettyoTV - Ünnepi díszelőadás a magyar kultúra ünnepén

Az elmúlt közel másfél évtizedes múltra visszatekintő – Nagyváraddal közösen szervezett Magyar Kultúra Ünnepe – rendezvénysorozat gálaestjén mindig valamilyen művészeti ág volt a fő attrakció. Idén rendhagyó módon, színházi előadással tisztelgett városunk a Nadányi Zoltán Művelődési Központ nagytermében.

A nagyváradi Szigligeti Színház társulata Görgey Gábor: Mikszáth Kálmán különös házassága című színművét adta elő teltházas közönség előtt, óriási sikerrel. Az előadás előtt ünnepi beszédet – melyet teljes terjedelmében közlünk - , Muraközi István, városunk polgármestere tartott.

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék meg nem szerzi magának.” Kodály Zoltán örök érvényű gondolataival köszöntöm Önöket a magyar kultúra napján. Kölcsey Ferenc Himnuszának születésnapján ünnepli a magyarság évről évre a Magyar Kultúra Napját. Egy ünnepnap, mely nem szerepel hivatalos ünnepnapként a naptárban. Mégis, számunkra, magyarok számára, az egyik legfontosabb közös alkalomnak kell lennie. Éljünk akár Berettyóújfaluban, akár Nagyváradon, vagy Pozsonyban, Sydneyben, bármely pontján a világnak. A kultúráról már sokan próbálták megmondani, hogy mi is lenne az. Könyvtárnyi könyvet írtak össze nálamnál tudósabb emberek erről a témáról. És amint nagyapám mondogatta mindig: aki a fejére dönti a könyvszekrényt, azt úgy elborítják a könyvek, hogy ki se látszik alóluk. A kultúra meghatározására így én sem vállalkozom, de engedjék meg, hogy néhány szempontot felvillantsak. Ezekkel nem is annyira a tudományos tájékozódás a célom, inkább csak néhány gondolatot szeretnék megosztani Önökkel.

A kultúra élő dolog. Hasonlíthatnánk akár egy almafához, azon belül is megvan a munkamegosztás. Van a fának gyökere, amely a földbe kapaszkodik, és nedvességet meg tápanyagot szív fel. Van levele, amely a napsugarak fényével átalakítja ezt a tápanyagot. Van virága és termése, ami aztán az almákon keresztül továbbadja az almafa életét, más almafákat hozva létre. Ha azt mondjuk: kultúra, mindig fennkölt és magasztos dolgokra gondolunk. Államilag finanszírozott nemzeti művészekre, országos műhelyekre és zenekarokra, tekintélyes intézményekre. Természetesen, ez mind része egy nemzet kultúrájának. Fontos része a közös almafának. Most mégis inkább egész növényről szólnék. A növényről, amelynek mi magunk is részei vagyunk, s amellyel minden nap találkozunk. Minden közösség kultúráját az határozza meg, milyen értékeket követ: mit gondol az élet nagy kérdéseiről, életről és halálról, családról és gyermekről, egyénről és közösségről, örömről és gyönyörről, bánatról és gyászról, tudásról és tapasztalatról. Mit gondol figyelemről és fegyelemről, szolidaritásról és versenyről, erősről és gyengéről, a polgártársról és a vendégről.

Egy-egy ünnep, évforduló – különösen néhány héttel a szilveszteri fogadalmak után – gyakran a számvetések ideje is. A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha át tudjuk gondolni, mi módon kell felelősséggel bánnunk a ránk hagyott kulturális örökséggel. Meg kell őriznünk ezt az örökséget, és át kell adnunk az utánunk következő nemzedéknek. Példát kell mutatnunk alázat, erkölcs, tisztelet, őszinteség tekintetében is. Kultúra nem létezik befogadó, értő, művelni képes emberek nélkül. Értő közönség nélkül a tudományos eredmények, a művészi alkotások, a hangversenyek elvesznek. Igen szomorú, amikor például egy-egy színházi előadás alkalmával szembesülünk, hogy a társulat és a rendező ízlést és értékítéletet sutba dobva alkalmazkodik kultúra nélküli közönségéhez. Át kell tehát gondolnunk, hogyan találhatunk rá a szellemi összekötő erőkre, illetve hogyan támaszthatunk fel szellemi erőket ott, ahol a kultúra kimerül a magyarnak nem nagyon nevezhető sms-nyelv használatában.

Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a kultúrán keresztül az egyes nemzedékeknek választ kell kapniuk az őket érintő, saját kérdéseikre is. Minden életerős nemzedék a maga igényei szerint fogja átgondolni és újrafogalmazni a hagyományait. Pontosabban: az a nemzedék életerős, amelyik képes erre az újrafogalmazásra. Legtisztábban fogalmazni, gondolkodni pedig anyanyelvünkön tudunk. Akinek megtiltják az anyanyelve használatát, annak elveszik a kultúráját, identitását, végső soron kihúzzák a talajt a lába alól. A szó az, amely hidat épít a gondolatból a cselekedetbe. De nem állhatunk meg a puszta szónál. Ha megvan a híd, azon át is kell haladjunk. A 2012-es év minden tekintetben jelentős változásokat hozott az ország és a nemzet számára. Átalakult közigazgatásunk, intézményrendszerünk az egészségügytől az oktatáson át a kultúráig. Bár a következő nemzedékeket nevelő és oktató intézmények már nincsenek közvetlenül a települések fenntartásában, oda továbbra is a mi gyerekeink járnak, a mi földijeink tanítják, nevelik őket. Így talán még fontosabb a lokális közösségi erő fejlesztése.

A kulturális feladatellátásnak viszont ma már minden szintje önkormányzati kézben van: a közgyűjtemények és közművelődés egyaránt. Így egy jól átgondolt, egységben működő, egy irányba tartó kulturális koncepcióval mindenkinek elsősorban a helyi, hiteles értékek éltetését és terjesztését kell legfontosabb feladatnak tekintenie. Ezért fontos, hogy e rendezvénysorozat szervezése ismét együtt történt Nagyváraddal, és az, hogy az önkormányzati és intézményi szereplők mellett főszerepet kaptak azok a civil szervezetek, öntevékeny csoportok, akik függetlenül minden közigazgatási változástól, társadalmi, gazdasági nehézségtől kizárólag a kultúra éltetésére és továbbadására koncentrálnak.

A nemzetünket így felépítő közösségeket – legyenek azok családok, baráti társaságok, kulturális vagy gazdasági egyesületek, egyházközségek – összeköti néhány alapvető dolog. Ilyen az anyanyelv, a közös múlt, a közös hagyomány, egyszóval a magyar kultúra, annak a közös kertnek a talaja, amelyben közösségeink almafái állnak. A nagypolitika sokszor megpróbálja erősíteni a nemzeteket, sokszor viszont éppen ennek ellenkezője történik. Az immáron 13 éves, Nagyváraddal közös rendezés eszembe juttatja Györffy István néprajztudós gondolatait: „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést.” Ezt kell szem előtt tartanunk, és erre kell valamennyi honfitársunkat emlékeztetnünk. És akkor évszázadok múltán is lesz mivel gyarapítanunk az egyetemes kultúrát. Ma, amellett, hogy nyitottak vagyunk az új gondolatokra, és megpróbálunk megfelelni a világ új kihívásainak, szemünk előtt kell tartani a nemzeti hagyományainkban rejlő erőt, új energiákat kell pumpálnunk a nemzet testét tápláló gyökerekbe, hogy a magyarság fáján új és egészséges rügyek fakadhassanak. Ez a Magyar Kultúra Napjának legfontosabb üzenete. Kérjük tehát Isten áldását népünkre, nemzetünkre, országunkra, szűkebb és tágabb pátriánkra, és kívánjunk magunknak gazdagabb, kiszámíthatóbb jövőt.”