Bényi Tibor csellóművész játéka és az édesapja kedvenc zeneműveiből összeállított válogatás teremtette meg a hangulatát annak az emlékkiállításnak, amely Bényi Árpád festőművész születésének 95. évfordulója alkalmából nyílt meg a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Bihar Vármegye Galériájában.
Lisztes Éva, az intézmény vezetője elárulta, a személyes emlékeket idéző megnyitón azonban nemcsak a felcsendülő zeneművek, hanem az időpont megválasztása is különleges jelentéssel bírt. A tárlatot ugyanis július 23-án, Lenke napján nyitották meg, ezzel is tisztelegve Bényi Árpád felesége előtt, aki egy életen át társa és biztos támasza volt a művésznek.
A kitartás és az emberi helytállás gondolata Bónácz János alpolgármester köszöntőjében is visszaköszönt, amikor úgy fogalmazott: Bényi Árpád alkotásai nem csupán egy kiemelkedő művészi életművet, hanem egy rendkívüli emberi sorsot is őriznek. Felidézte, hogy az Erdélyből indult festőművész az 1956-os forradalmat követő megtorlások és a börtönévek után Berettyóújfaluban talált új otthonra, képein pedig a megpróbáltatások mellett az alföldi táj szabadsága és a művészetek – köztük a zene – iránti szeretete egyaránt megjelenik.
Bényi Tibor stábunknak arról is beszélt, hogy gyermekkorában maga is érdeklődött a képzőművészet iránt, és bár végül más művészi pályát választott, édesapjával egész életükben ugyanazokról a kérdésekről gondolkodtak, csupán más művészeti eszközökkel fejezték ki azokat.
Az alkotót méltató és a kiállítást megnyitó Széll Viola beszédében úgy fogalmazott, Bényi Árpád legfontosabb öröksége nem csupán festményeiben, hanem abban a szemléletben is tovább él, amelyet tanítványainak átadott. Mint fogalmazott, mestere nem azt tanította, mit kell látni egy alkotáson, hanem azt, hogyan érdemes közelíteni hozzá, hiszen egy festmény befogadása jóval többet jelent a felismerhető formák vagy tárgyak keresésénél. Valódi üzenete pedig azokban az érzésekben, gondolatokban és belső feszültségekben rejlik, amelyeket a szemlélőben képes egy-egy alkotás elindítani.
A Bényi Tibor józsai Nagy Gyűjteményéből válogatott alkotásokat is bemutató, a festőművész születésének 95. évfordulója alkalmából rendezett „Bényi 95” emlékkiállítás augusztus 14-éig várja a művészetkedvelő közönséget.